2014. április 20., vasárnap

Helló tavasz, itt a Húsvét! /Hello spring, Easter is here!

Végre itt a tavasz és eljött Húsvét napja!

Nagyon örültünk, hogy sok "zöld" munkát végezhettünk idén kora tavasszal. Nem is munka volt ez, inkább szórakozás :)

Budapesti kertünkben és vidéki kis házunkban is sok lehetőség van a kertészkedésre, aminek NAGYON örülünk - hát igen, nem tudjuk (és nem is akarjuk) megtagadni földműves gyökereinket.

Attis sokat ásott, kapálnivaló is volt elég, metszettünk szőlőt, gyümölcsfákat és Attis még a fák oltását is megtanulta :)
Szüleink nagyon sokat segítettek, igazán hálásak vagyunk nekik!

Vetettünk magokat tejfölös pohárba, és már ki is ültettük a kis palántákat, Maris pedig tervezi a virágoskertet. Szeretnénk egy szép kis pihenőrészt kialakítani, ahol lehet majd kerti partikat is tartani :)

És kirándultunk is: már kétszer is a voltunk a Mátrában együtt, Maris pedig a munkahelyével pár napot a gyönyörű Salzburgban járt márciusban- ezek is szuper élmények voltak!

Húsvétra hozzánk költözött egy kisnyuszi ideiglenesen :)

A Húsvétot mind a ketten nagyon szeretjük, és nem csak a tavasz, csokitojás, nyuszik, báránykák és locsolkodás (na jó azt nem is szeretjük) miatt, hanem ami miatt létezik ez az ünnep:
mert mi hisszük és valljuk, hogy Jézus meghalt értünk és harmadnapra feltámadt! :)
Mindketten megtapasztaltuk már az életünkben ennek a valóságát, hogy Jézus most is él és Isten nagyon szeret mindnyájunkat!
Maris ezt így élte meg először, több mint 10 évvel ezelőtt, reméljük mindenkinek lesz hasonló élményben része! :)

Nagyon szép tavaszt, áldott Húsvétot és sok kevés locsolkodót kívánunk mindenkinek!



Finally Spring is here and the day of Easter has come!

We are very glad that we managed to do lots of “green” tasks early this Spring. Not so much of work but rather entertainment :)

We are VERY gland that we had many opportunities to do gardening in our garden in Budapest as well as our little countryside house - oh well, we can’t really (and don’t want to) deny our farmer roots.

Attis did lots of digging, did pruning the vine and fruit trees and Attis learned how to do grafting :)

Our parents helped a lot, we are grateful for them!

We sowed seeds into plastic cups and have managed to planted the small plants outside, Maris is planning the flower garden. We would like to make a small rest area where we can host garden parties :)

We have been to hiking twice already in Mátra Hill together and Maris spent couple of days in beautiful Salzburg in March - they were great experience!

For Easter we welcomed a bunny temporarily :) 

We both love Easter and not just for spring and chocolate bunnies, eggs, lambs and sprinkling (alright we don’t really like that) but for the main purpose of the holiday:
we believe that Jesus died for all of us and rose again on the third day! :)

We have experience the reality in our life: Jesus is alive today and God loves all of us dearly!

 Hope that all of you will have a similar experience! :)

Have a beautiful spring, blessed Easter everyone! :)